Zuhanás

1489 November 13
Erdély déli határánál
        
        Nagyon lassan haladtam. Éreztem, hogy a nap fénye égeti a bőröm és szép lassan kiszív belőlem minden emberfeletti erőt. Így maradt a gyaloglás a térdig érő hóban. Egy hete menekülök már és azóta nem vadásztam. Mit meg nem adnék egy korty friss vérért. Ha nem eszem minél hamarabb, attól félek hatalmába kerít az őrjöngés. Az őrjöngés olyan mint az őrület az embereknél, vagy mint mikor megvadul egy állat. Elveszítem megmaradt emberi lelkem fonalát és gondolataim csak három dolog körül forognak: vér, vér, és vér. Nem tudok majd megállni, és csak akkor nyerem vissza józan eszemet, ha kiszívom egy halandó vérét az utolsó cseppig. Márpedig a gyilkolás egy vámpírnál azzal jár, hogy hét részre osztott embersége egy darabját kiszakítja magából, és ha mind a hét elfogyott, akkor nem marad más, csak a fékezhetetlen őrület.
          Gondolataimba merülve ereszkedtem lefelé a meredek hegyoldalon a véget nem érő fehérségben, a terepet sűrűn benőtt, szikár  fenyőfákat használva segítségül. Teljesen kimerültem. Mélyeket szippantottam a levegőbe és hirtelen édes illat csapta meg az orromat. Eltompult érzékeim kiélesedtek és máris meghallottam füleim legkedvesebb zenéjét. Szívdobogás. A legcsodásabb dallam. A hang irányába fordultam, a bal kezemtől alig pár lépésre egy róka lompos vörös farka tűnt el egy vastag fatörzs mögött. Többé semmi másra nem tudtam gondolni, csak az állat ereiben lüktető vér ízére. Nem vette észre a jelenlétem, így megpróbáltam lassan közelebb osonni hozzá. Amikor már csak egy karnyújtásnyira voltam tőle véletlenül ráléptem egy utamba kerülő száraz faágra. Az hatalmas reccsenéssel kettétört. A róka összerezzent és nyomban futásnak eredt a völgy felé. Én pedig az éhségtől megvakulva szaladtam utána. Kicsit lehagyott, de gyorsítottam és egyre közelebb kerültem hozzá, aztán lassítani kezdett és végül megállt. Mondanom sem kell, h nem gondolkodtam el rajta, h miért. Hát azért, mert ott volt egy 20 méter mély szakadék, amit az utolsó pillanatban észre is vettem, de már túl késő volt. Gyorsan hanyattvágtam magam és kézzel- lábbal próbáltam lefékezni a testem, hogy nehogy lezuhanjak, de a kezem, csak az ujjaim között szétmálló friss havat markolászta. Aztán eltűnt alólam a talaj. A zuhanás végtelenül hosszúnak tűnt. Éles fájdalmat éreztem a derekam tájékán és már csak a hasfalamból kibújó alkarnyi vastag hegyes fatörzsre emlékszem. Na meg a puffanás tompa hangjára. Elsötétült a világ…